Gróf Apartman Balatonföldvár

IGAL (38,6km)

Igali Gyógyfürdő

igalIgal legnagyobb lehetősége a gyógyító vízben rejlik, amelyet a múlt század negyvenes éveiben fakasztottak a régi vásártéren felállított fúrótorony segítségével. A kezdeti feltételezésekkel ellentétben miszerint olaj van a térségben 651 méter mélységből 81 fokos, kiemelkedő gyógyhatásáról híres víz tört felszínre. A hatvanas években aztán megszületett a döntés: épüljön gyógyfürdő a településen.

1962. augusztus 20-án két medencét adtak át itt, ezeket három évvel később téliesítettek, így szolgáltatásait egész évben igénybe lehetett venni. 1967-ben úszómedencét és három gyermekmedencét építettek, majd nyolc esztendővel később újabb medencével bővült az intézmény, amelynek területe időközben nagyobb lett, hiszen a tanács egy jelentős földterületet vásárolt a domboldalban.

A többségében önkormányzati tulajdonú igali fürdő, amely 2002-ben volt éppen negyven esztendős, 2001 tavaszától gyógyfürdőként üzemel. Vize alkáli-kloridos és hidrogén-karbonátos, s a benne lévő jodid-ion miatt a jódos vizek csoportjába sorolják a szakemberek. Magas hőmérséklete és az ásványi anyagok miatt jelentős gyógyító hatással bír: elősegíti a reumás mozgásszervi panaszok és sérülések utáni keringési zavarok, ízületi bántalmak gyógyulását, valamint a krónikus nőgyógyászati bántalmak vérzési rendellenességek, daganatok, hólyaghurutok és gyulladások enyhítését, s jótékony hatással van urológiai bajokra és gerincbántalmakra is.

Emellett használják idült hörghurut, melléküreg-gyulladás, gyomor- és bélhurut, savtúltengés, gyomor- és nyombélfekély, valamint aranyér kezelésére is. Ivókúraként anyagcserezavarok, emésztési rendellenességek, bélrenyheség, érsipolyos megbetegedések esetére ajánlják a szakemberek. Jódtartalma miatt sebeket, érsipolyos bántalmakat gyógyít, brómtartalma az álmatlanságtól szenvedőkön segít, fluoridja pedig óvja a fogakat.

Az intézmény fejlődése 2003-ban sem állt le, nyáron átadták a fedett fürdőt, ahol valamennyi egészségügyi szolgáltatást egy helyen élvezhetnek a vendégek. Ezzel együtt már változatos fürdőzési és gyógyulási lehetőséget vehetnek igénybe az alábbi medencékben, amelybe a 76 Celsius fokos csodálatosan gyógyhatású, különböző hőfokra állított termálvizet töltenek:
– kettő nyitott termálmedence (32-34 C)
– úszómedence (25 C)
– Castiglione medence (25 C)
– három gyermekfürdőző (30 C)

A fürdő több szakembert orvost, masszőrt, tornászt, két víz alatti masszázskezelőt alkalmaz, akik hasznos tanácsokkal látják el a gyógyulni, regenerálódni vágyókat. Jelentős számú egyéb szolgáltatást is igénybe vehetnek a látogatók: tangentor, gyógytorna, gyógyfrissítő és talpmasszázs, súlyfürdő, pedikűr és manikűr. Mindezek mellett számos sportolási lehetőség van: gyermekjátszóteret, kosárlabdapályát, építettek, de nem feledkeztek el az asztalitenisz és a labdarúgás szerelmeseiről sem. A gyógyvíz mellé az üzemeltetők számos programot kínálnak: kirándulási lehetőség nyílik, kulturális programokat rendeznek, különösen a nyári hónapokban.

Belépőjegy árak
Felnőtt 1.600 Ft
Gyerek 1.000 Ft
Nyugdíjas 1.200 Ft
Kabin 1.000 Ft
Felnőtt kedvezményes 1.450 Ft
Nyugdíjas kedvezményes 1.100 Ft
Gyerek, Diák (25 éves korig) kedvezményes 900 Ft

Délutáni jegyek ( 15:00 óra után)
Felnőtt jegy 1000 Ft
Gyermek, diák 600 Ft
Nyugdíjas 750 Ft
Kabin 700 Ft