Gróf Apartman Balatonföldvár

SIÓFOK (17 km)

Víztorony

siofokSiófok ma is a legjellegzetesebb épülete a település főterén található víztorony. Az 1912-ben átadott víztorony, amelyet Guth Árpád és Gergely Jenő tervezett Siófok város jelképévé vált.
A századforduló előtti és utáni évtizedben nyitotta meg kapuit a balatoni fürdőkultúra első urbanizációs korszaka is, az első nyaralóházak, a villák és a kommunális beruházások, villany, víz, csatorna és járda építésével főként 1894 és 1913 között. A község vezetősége élén Antal József bíróval, versenypályázatot hirdetett a tervek elkészítésére, mely magában foglalta Siófok ivóvíz- és tűzoltóvíz ellátását, a keletkező szennyvizek elvezetését, és a villamos energia hálózatának a megépítését.
A Szabadság téren épült meg 1912-ben Guth Árpád és Gergely Jenő tervei szerint emelt 45 méteres víztorony. Siófok városképét meghatározó vasbeton szerkezetű víztorony kupolája és lanternája eredetileg szigetelés nélkül készült. A betonban kialakult hajszálrepedések és korróziós károsodások szükségessé tették a felújítást. Kilátójából remek panoráma tárul az ember szeme elé. Földszintjén találjuk a Tourinform Irodát.

Jókai park

jokai parkSiófok legnagyobb és legpatinásabb parkja. 2006-ban átadott 4,6 hektáros, eredeti tervek alapján felújított Jókai park.
A helytörténészek szerint, egykor a híres siófoki lóverseny-pálya volt található. A minél intenzívebb hatást fokozza a rengeteg egynyári virág, a megmaradt kis tavacska, és a park egyik szegletében egy kis japánkert, amely a romantikus angolkertben a távol-keleti hangulatot idézi.Itt található a Jókai Villa, amely 1897-ben épült. 1903-ban itt töltötte élete utolsó nyarát Jókai Mór. Jelenleg étteremként és szállodaként működik.
A sétányon található Varga Imre Krúdy szobra, amely interaktív: mellé ülve sokan lefényképeztetik magukat.

 

Evangélikus templom

evangelikus templomA népi építészet hagyományait a legmodernebb eszközökkel ötvöző Makovecz Imre tervezte az építészetileg igazi különlegességnek számító evangélikus templomot. Ezen az épületen is, mint a művész legtöbb alkotásán a fa – mint természetes építőanyag – dominál. A torony tetején, az életfából kinövő kereszt azt jelképezi, hogy a golgotai kereszt nem a halálé, hanem utat mutat az örök élethez. A négykapus, 120 férőhelyes templom főbejárata fölött angyalszárnyak vigyázzák a belépőt. A keleti tájolású oltár fölött Péterffy László A feltámadott szobra című alkotása látható.
Idegenvezetéshez előzetes bejelentkezés szükséges. Ebben az évben ünnepelték a templom felavatásának 20. évfordulóját.

 

Galerius Élményfürdő és Wellness Központ

galeriusA Galerius római császárról elnevezett, egész évben nyitva tartó fedett élményfürdő és wellness központ nevéhez méltóan a római fürdők hangulatát idézi, az élet szépségét, szeretetét, egyfajta életörömöt sugározva.
2006. július 9-től fogadja vendégeit a nemzetközi színvonalú Galerius Élményfürdő és Wellness Központ, mely Siófok város fürdőjeként aktív, egészséges kikapcsolódási lehetőséget biztosít minden korosztály számára.A gyermekeket gyermek medence vízi játékokkal, játszóház, a nagyobbakat 2 csúszda, a családokat, felnőtteket az élménymedence, különböző élményelemekkel, termálmedence, pihenőszoba, két szauna-világ csábítja kikapcsolódásra, feltöltődésre. A Fürdő a nyitás óta folyamatos fejlesztéseken ment keresztül, hogy a vendégek minden alkalommal elégedetten távozzanak a komplexumból.
Siófok város fürdője talán az egyetlen olyan fürdő az országban, ahol a város valamennyi gyermekét megtanítják úszni.
A wellness kezelések kiváló nyugtató és stresszoldó hatásúak, a különböző rész- és teljes testen végzett relax, aroma és vitalizáló masszázsok segítenek megteremteni a test és a lélek harmóniáját. A Fürdő üdülési csekk elfogadóhely.

Medencék típusai: termálvizes medence (nyitott) hőfok: 35°C, termálvizes ülőmedence (fedett) hőfok: 35°C, gyermekmedence (fedett) hőfok: 32°C, élménymedence (fedett) hőfok: 31°C, tanmedence (fedett) hőfok: 29°C, jakuzzi (fedett) hőfok: 34°C.
A további felüdülésről a Fürdő 2 szauna-világa gondoskodik.

II. emeleten található szauna szolgáltatások: finn szauna, gőzkabin, infraszauna, fény és aromaterápiás szauna, merülő medence, jakuzzi.

Az alagsorban kapott helyet: bioszauna, tengeri levegős kabin, sókabin, jégkabin, pezsgőfürdő, élményzuhany.

Egyéb térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások: masszázs, pedikűr, manikűr, paraffinos kézápolás, lakkozás, szolárium, koktélbár, gyermekkuckó, úszásoktatás, gyógyúszás, babaúszás.

Belépők: A Galerius Élményfürdő és Wellness Központ kétféle belépőjegy kategóriát kínál vendégei részére. A fürdőzőknek lehetőségük van csak az élményfürdőbe ill. az élményfürdőbe és a szauna-világba is jegyet, illetve bérletet váltani.
Időkorlátozás nélküli belépőjegyek:
Élményfürdő: Felnőtt: 2900,-Ft Gyermek belépőjegy: 1600,-Ft Nyugdíjas: 2500,-Ft Családos belépőjegy: 7500,-Ft
Élményfürdő és szauna-világ: Felnőtt: 3600,-Ft Nyugdíjas: 3200,-Ft