Gróf Apartman Balatonföldvár

SZÁNTÓDPUSZTA (4 km)

szantodpusztaSzántód nevezetes idegenforgalmi látványossága a Balatonon kívül Szántódpuszta, amely 1995-ben kapta meg az Európa Nostra-díjat építészeti hagyományainak őrzésért, s az értékes műemlékek helyreállításáért.

A majorságot I. András adományozta a tihanyi apátságnak, s többnyire egyházi birtok volt, egészen a török hódításig, amikor elnéptelenedett. A pusztán áll az a kúria, ahol valaha Kazinczy Ferenc meglátogatta a bérlőt, Palóczi Horváth Ádámot. Egy kétszáz évvel ezelőtti időből származó okirat tanúsága szerint akkoriban kápolna, gémeskút és kocsma állt e helyen, környezetében pedig s gondozott kertek látványa fogadta az utazót. A puszta legszebb része a Szent Kristóf kápolna, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a tihanyi félszigetre, s a Balaton északi partjára.

Szántódpusztán több mint harminc jelentős épületből álló majorsági jellegű műemlékegyüttes maradt fenn.
Ezek – többek között kúria, csárda, cselédház, magtár, borospince, kápolna, temető – zömében az 1700-as évekből származnak, melyeket a múlt előtti században kiegészítettek és a mai alakjukra hoztak. Helyreállításuk után – részben új funkciót kapva – az 1970-es évektől idegenforgalmi és kulturális központként működnek.

A Szántódpusztán mûködõ turisztikai központ segít bepillantást nyújtani Magyarország és a szűkebb régió képzõmûvészeti, kultúrtörténeti, néprajzi emlékeibe. A mûemlék épületekben állandó kiállítások idegenforgalmi szolgáltatások, fogadó, csárdák várják a turistákat. Ezen kívül lovas programok és lovaglási lehetõségek teszik még kellemesebbé az itt tartózkodást.

Ma a legtöbb nézőt a lovasprogramok vonzzák Szántódpusztára, amely nemzetközi versenyeknek is gyakran otthont ad.

Nyitvatartás: 
április 15. – május 30. 8.30-17.00 óráig
május 31. – augusztus 20. 8.30-18.00 óráig
augusztus 21. – október 15.  8.30-17.00 óráig